Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Egy alig több mint 700 lakosú, Mexikóval határos texasi megyében az elmúlt évben 7400 illegális bevándorlót tartóztattak fel. A seriff a kormányzó segítségét kéri.
2020 óta 540 százalékkal nőtt az elfogott migránsok száma az El Pasótól 300 mérföldre fekvő Terrell megyében, amivel a helyi seriff igencsak nehezen boldogul – írta szombaton a Daily Mail. „Terrell megye seriffjeként együtt élek azokkal a napi hatásokkal, amelyeket Biden elnök és kormánya okozott azzal, hogy elhanyagolták a délnyugati határ biztosítására vonatkozó kötelezettségeiket” – idézte a lap Thaddeus Clevelandet, aki további segítségért fordult Greg Abbott kormányzóhoz, mivel szerinte az elfogási rekordok megdöntése felé haladnak.
A seriff a The New York Postnak azt mondta, az ő terepük a legkíméletlenebb a kétezer mérföldes mexikói határszakaszon. „Itt a legnehezebb átkelni – nincs más, csak dombok, kanyonok, hegyek, sőt 2000 láb magas sziklák. Az ember ránéz erre a terepre, és azt gondolja, kizárt, hogy az emberek itt átkeljenek, de mégis átkelnek” – fogalmazott Cleveland, megjegyezve: hat hónap alatt 17 halott migránst találtak, míg korábban csak egy-kettőt.
„Látjuk őket, de nem tudjuk üldözni őket, mert nincs elég emberünk ahhoz, hogy kimenjünk és üldözzük őket” – mondta.
Joe Biden januárban indította el azt a programot, amelynek keretében
feltéve, hogy az amerikai határokon kívüli hivatalos migrációs központokban jelentkeznek. A terv lehetővé tenné ugyanennyi olyan migráns kiutasítását is ezekből az országokból, akik illegálisan lépték át az országot – emlékeztetett a lap.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Joebeth Terríquez